A templomba is jutottak virágok

Mai mosolyvirág sztorink egyben egy köszönetnyilvánítás is azoknak a nagykereskedőknek, kertészeteknek, akik ingyen és kedvezményes virágokkal segítették a virágüzleteket, hogy sikeres legyen a Virágot egy mosolyért! 2016 nap.

 

A templomba is jutottak virágok

A Virágot egy mosolyért! 2016 napon a hatalmas összefogásnak köszönhetően rengeteg virág varázsolt mosolyt az arcokra. Hazánk legnagyobb nagykereskedői virágpiaca, a Flora Hungária és Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete (VVVMSZE) is a rendezvény mögé állt. Hathatós közreműködésük azt eredményezte, hogy rengeteg nagykereskedő, kertészet, viszonteleadó ajánlott fel ingyen és kedvezményes virágokat. A több millió forint értékű virág óriási segítség volt a virágüzleteknek, hogy még több virágcsokrot helyezhessenek ki.

A gyáli Szabó-Majlik Éva, a Ceffa virág virágkötője a rengeteg ajándék virág láttán rögtön eldöntötte, hogy a csodálatos fehér kardvirágok egy részét a helyi templom bejáratához helyezi el. Délután, amikor a virágok második körös kihelyezésére indult, megnézte, hogy a reggeli virágok ott vannak-e még, ahova kitette azokat vagy gazdára találtak-e már. A templomnál örömmel konstatálta, hogy a fehér kardvirágok már bent a templomban, az oltár előtt díszelegnek.

 

a templomba is jutottak virágok

 

Köszönjük a történetet Szabó-Majlik Évának, a Ceffa virág tulajdonosának és virágkötőjének.

 

Továbbra is várjuk a legszerethetőbb mosolyvirág történetet. Várjuk az érdekes, megható, vicces vagy bármilyen szempontból különleges elbeszéléseket. Legyen tiéd a legjobb sztori!

 

Tiéd a legjobb sztori? Oszd meg velünk!

 

További hasonló történetekért kattints ide:

 

https://fogadjorokbeegyviragcsokrot.hu/category/mosolyvirag-sztorik/

 

Post Author: Nagy Jucó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.